Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Irodalmi Nobel-díj 2018. év és 2019. év

Kihirdették a 2018-as és 2019-es irodalmi Nobel-díj nyerteseit

A testület az Olga Tokarczuknak odaítélt Nobel-díj indoklásában az 57 éves író „narratív képzeletét” emelte ki, „amely mindent felölelő szenvedéllyel ábrázolja a határok átlépését mint életformát”.

Olga Tokarczuk egyik legsikeresebb regénye az Őskor és más idők, amely 1996-os megjelenésekor egy csapásra nemzedéke legkiemelkedőbb írójává tette az írót Lengyelországban, és azóta sok nyelvre lefordították.

„Tény, hogy az Őskor a legsikeresebb könyvem. Egyszerű a nyelvezete, könnyen olvasható, nem kíván nagy erőfeszítést az olvasótól. Nagy időintervallumot fog át, az első világháborútól a Szolidaritásig. Családtörténet, saga, de egyidejűleg mágikus, meseszerűen megírt könyv. Egyszerűen tetszik az olvasóknak. Lengyelországi sikere azon is lemérhető, hogy kötelező olvasmány a líceumok humán osztályaiban, érettségi tétel. Ez egyrészt jó dolog, mert ott van az iskolai könyvtárakban, másrészt viszont nem, mert a gyerekek utálják a kötelező olvasmányokat” - mondta az MTI-nek adott 2011-es interjújában Olga Tokarczuk, hozzátéve, hogy azóta elvetette ezt a mitologikus, meseszerű stílust, jóval realisztikusabban ír, az aktuális világgal összefüggésben.

Tokarczukot mégis a lengyel „mágikus realizmus”, a „mitikus próza” fő képviselőjének tartják. A pszichológus végzettségű és sokáig terapeutaként dolgozó írónő műveiben kimutatható Carl Jung és Sigmund Freud hatása. Rendszerint túllép a regény műfaji keretein, prózája töredékes, esszészerű, a cselekmény több szálon és különböző szinteken bonyolódik. Egyformán népszerű az olvasóközönség és a kritikusok körében.

Első önálló könyve egy verseskötet volt, amely 1989-ben jelent meg. Hosszabb szünet után prózai munkákkal folytatta. Az őskönyv nyomában 1993-ban látott napvilágot. Allegorikus regény, a 18. századi Franciaországban játszódik, és azt jelképezi, hogyan próbálták megtalálni az emberek az Abszolút Igazságot. Átütő sikere, a Nappali ház, éjjeli ház című regénye választott falujáról szól. Ezután hagyott fel polgári foglalkozásával, azóta minden idejét az irodalomnak szenteli.

Számos lengyel és külföldi irodalmi díj, köztük a Nemzetközi Man Booker-díj birtokosa. Több művét is dramatizálták, megfilmesítették.

A 76 éves Peter Handkét, a német nyelvterület egyik legismertebb és legellentmondásosabbnak tartott szerzőjét nagyhatású munkásságáért ismerték el, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát.

Handke 1961-től a Grazi Egyetemen jogot hallgatott, ebben az időben csatlakozott a Grazer Gruppe (Grazi Csoport) elnevezésű irodalmi körhöz, amelynek tagja volt a ma már szintén Nobel-díjas Elfriede Jelinek is. 1965-ben félbehagyta tanulmányait, azóta csak az írásnak - és az írásból - él. Lakhelye többször is változott Németország, Ausztria és Franciaország között, 1990 óta Párizs mellett él.

Az irodalmi életbe 1966-ban a Közönséggyalázás című darabjával robbant be. 1967-ben született A házaló című regénye, vagy inkább avantgárd kísérleti szövege. Kaspar című 1968-os drámája, amelyet az író maga „beszédkínvallatásnak” nevezett, a rejtélyes talált gyermek, Kaspar Hauser történetén keresztül az egyéniségét vesztett emberről, a nyelv iránti bizalmatlanságról szól. 1970-ben jelent meg A kapus félelme a tizenegyesnél című kötete, amelynek kisregényeiben Handke a mindennapi világ újrafelfedezésére és újraértékelésére tesz kísérletet. Ebből a műből forgatta első játékfilmjét Wim Wenders német filmrendező. 1971-ben anyja öngyilkosságot követett el, ebből a tragikus élményből, a tisztázás, megértés folyamatából született meg a Vágy nélkül, boldogtalan című kisregénye.

A hetvenes években az „új bensőségesség” híve lett, A rövid levél és a hosszú búcsú (1972) az én, a világ és az önmegtalálás viszonyát feszegeti, a Lassú hazatérés-tetralógia pedig önéletrajzi önreflexió. 1986-os sajátos felépítésű regénye Az ismétlés, amely lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról.

Handke azóta is folyamatosan publikál, sajátos nyelvezetű és változatos formájú művei megosztják az olvasókat és kritikusokat. Számos hangjáték és dráma is fűződik Handke nevéhez, továbbá a világ leghosszabb némajátéka, Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról.

Az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémiát sújtó botrányok miatt tavaly nem osztották ki, ezért jelentették be csütörtökön a 2018-as díjazottat is.

A díj mellé 9 millió svéd korona (276 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Tokarczuk: A Nobel-díj a közép-európai irodalom elismerése

Míg Peter Handke otthonában fogadta a hírt, Olga Tokarczuk útközben: éppen Németországban tartózkodik felolvasókörúton, és le kellett húzódnia kocsijával az út szélére - közölte Mats Malm, a Svéd Akadémia titkára.

Tokarczuk a Gazeta Wyborcza lengyel napilapnak elmondta, különösen örül annak, hogy az általa oly nagyra becsült Peter Handkével egyszerre kaphatja meg a kitüntetést.

„A könyveim nagyon erősen helyhez kötöttek, mert cselekményük kis lengyel településeken zajlik és a világnak ezekről a kis darabjairól szól, ami a mienk. Azonban egyetemes történetekként is olvashatjuk őket, melyek a világon minden embernek fontosak” - magyarázta az író kicsit később a TVN24 lengyel tévécsatorna adásában.

„Hiszek a regényben, azt gondolom, a kommunikáció valami rendkívüli, mélységeket feltáró módja túl határokon, nyelveken, kultúrákon, ami az emberek alapvető hasonlóságára utal és empátiára tanít. Boldog vagyok, hogy idén a regényt ismerték el” - tette hozzá.

Anders Olsson, a Nobel-bizottság egyik tagja azt mondta, hogy Handke szinte szóhoz sem jutott a telefonban, annyira meghatotta a díj.

Osztrák államfő: az osztrák irodalom sikere Peter Handke elismerése

Peter Handke személyében egy olyan író kapta az irodalmi Nobel-díjat, akinek „csendes és beható hangja évtizedek óta világokat, helyeket és embereket ragad magával, és ami nem is lehetne lenyűgözőbb” - fogalmazott az osztrák államfő. Alexander Van der Bellen úgy vélekedett, hogy Peter Handke „megvilágítja a létezés köztes tereit, óvatos pillantást vet alakjainak érzéseire és gondolataira is. Mindezt olyan egyedi stílusban, ami minket, olvasókat is részesévé tesz az ő világának”.

Brigitte Bierlein ügyvezető kancellár, valamint Alexander Schallenberg kulturális ügyekért felelős miniszter szerint Peter Handke olvasók nemzedékeit érintette meg, ezért a neki ítélt Nobel-díj méltó elismerés egy kivételes írói tehetség számára.

Bécs polgármestere, Michael Ludwig (SPÖ), valamint Veronica Kaup-Hasler kulturális ügyekért felelős városi tanácsos (SPÖ) szerint hálásnak kell lenniük Peter Handke fáradhatatlanságáért, amiért kellő hangsúlyt fektet arra, hogy kellő alapossággal észlelje és bemutassa a bennünket körülvevő világot.

A kiadó Lojze Wieser végtelenül boldog az irodalmi Nobel-díj odaítélése miatt. „Nem hittünk benne, hogy eljön ez a pillanat” - fogalmazott. Hozzátette: Peter Handke a legnagyobb nyelvújító, aki az országban létező ellentmondásokból fejlődött. Az már a véletlen műve, hogy épp a bejelentés napján mutatják be Klagenfurtban az író Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című darabját.

Handke szülőhelyének, a karintiai Griffennek a polgármestere, Josef Müller (ÖVP) úgy fogalmazott: az egész település büszke Peter Handkéra.